Miért fontos számunkra a visszaélések bejelentése?

Elkötelezetten valljuk, hogy a jogszerű működés és az integritás a vállalkozások hosszútávú sikerének kulcsfontosságú elemei.
A jelents.hu létrehozásával szeretnénk azoknak a cégeknek a segítségére lenni, akik a törvényi szabályozás betartásán túlmenően a hatékony megoldásokat is keresik a saját belső és működési környezetükben.

Összefoglaló az elmúlt évről

Szoftverfejlesztő cégként elengedhetetlen számunkra, hogy lépést tartsunk a technológiai újdonságokkal, és ügyfeleink számára hatékony, a működésüket segítő megoldásokat kínáljunk. Küldetésünknek tekintjük a vállalati folyamatok digitalizációját, melyben jelentős szerep jut a résztvevők közti együttműködés transzformációjának is. 

Amikor az Országgyűlés elfogadta a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvényjavaslatot, és 2023. május 25-én a Magyar Közlönyben is megjelent a 2023. évi XXV. törvény, vagyis az új panasztörvény, tudtuk, hogy ennek gyakorlatba történő átültetése nem kis feladatot ró majd az érintett vállalkozásokra.

Szerettünk volna életre hívni egy olyan bármikor, bárhonnan elérhető rendszert, amely valós segítséget nyújt a hazai vállalkozásoknak a bejelentések fogadásában, az adatok kezelésében és az ügyek nyomonkövetésében.
A rendszer tervezése során igyekeztünk olyan megoldást létrehozni, amely felhasználóbarát felülettel, gyors áttekinthetőséggel és a jogszabályban szereplő kitételek teljeskörű betartásával támogatja mind a bejelentéseket fogadó céget, mind magát a bejelentést tevő személyt.

A jelents.hu elindításával azonban nem ér véget a feladatunk. Fejlesztői csapatunk továbbra is töretlenül dolgozik a visszaélés-bejelentési rendszer finomhangolásán, beépítve az ügyfeleinktől érkező visszajelzéseket is. Bízunk benne, hogy rendszerünk használatával a panaszfogadási- és kezelési folyamat gördülékenyebbé válik felhasználóink számára, ezáltal közvetlenül hozzájárulhatunk további sikeres működésükhöz. 

Értékeink

A folyamatos fejlődés iránti elkötelezettségünk hajt minket előre, hogy egyre hatékonyabb és korszerűbb megoldásokat nyújtsunk ügyfeleinknek.
Ígéreteinknek megfelelően dolgozunk, nem okozunk váratlan meglepetéseket. Ugyanakkor tisztában vagyunk a korlátainkkal, az esetleges hibáinkból tanulunk.
Ügyfeleink sikere a mi sikerünk is. Üzleti kapcsolataink során figyelemmel fordulunk ügyfeleink felé, megelégedettségük kiemelten fontos számunkra.

Az elmúlt év fontosabb pillanatai

Az Országgyűlés elfogadja a  visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvényjavaslatot.

1
2023.05.23.

A 2023. évi XXV. törvény, azaz az Új Panasztörvény megjelenik a Magyar Közlönyben.

2
2023.05.25.

Csapatunk felismeri a törvényi megfelelőségből fakadó ügyféligényt, és elkezdi kidolgozni a jelents.hu koncepcióját.

3
2023.05.30.

A jelents.hu terméktervezési és fejlesztési fázisának kezdete.

4
2023.06.05.

A 250 fő feletti foglalkoztatók számára kijelölt határidő a belső visszaélés-bejelentési rendszer elindítására.

5
2023.07.24.

A jelents.hu weboldalának és szolgáltatásainak elindulása.

6
2023.10.02.

Határidő a belső visszaélés-bejelentési rendszer elindítására az 50 fő feletti foglalkoztatók számára.

7
2023.12.17.